Szalai Zoltán beszélgetése JD Vance amerikai alelnökkel

JD Vance: Jó reggelt mindenkinek. Jó reggelt. Köszönöm. Jó itt lenni Önökkel.

Szalai Zoltán: Jó reggelt, alelnök úr. Nagyon köszönöm, hogy eljött az MCC-be. Nagy közönségünk van ma, és szeretnénk, ha több időnk lenne, de csak 30 percünk van. Úgyhogy azonnal kezdem is.

JD Vance: Természetesen.

Szalai Zoltán: Miért fogadta el a meghívásunkat az MCC-be? Ez az első alkalom, hogy az Egyesült Államok alelnöke Magyarországra látogat, hogy Ön itt van, és azonnal az MCC-ben, a színpadon beszélget velünk. Természetesen, mint tudja, az MCC egy olyan intézmény, ahol több mint 8000 hallgatónk van 30 központban országszerte és a környező országokban. Kutatunk, számos eseményt szervezünk, és alapvetően 10 éves kortól a doktori tanulmányokkal bezárólag rengeteg diákunk van. Miért volt fontos Önnek, hogy eljöjjön hozzánk?

JD Vance: Nos, két választ adok erre. Az első az, hogy tegnap Orbán Viktorral ebédeltem, és megkérdeztem: mit tehetek, hogy segítsek? Ő pedig azt mondta: menj el és beszélj az MCC-ben. Én pedig azt mondtam: rendben, emlékeztessen rá, hogy soha többé ne tegyem fel ezt a kérdést. De nem, nagyon izgatottak vagyunk, hogy itt lehetünk, mert ez egy rendkívül fontos intézmény. És amit szeretek az MCC-ben, az az, amit képvisel.

Ha jól tudom, 1996-ban indult. Így van? És amit szeretek, az az, hogy az oktatási intézményekkel kapcsolatban van egy olyan hozzáállás bizonyos emberekben, miszerint ezeknek teljesen külön kellene állniuk minden demokratikus befolyástól, a nép szuverén akaratától. Az az elképzelés, hogy az egyetem vagy az oktatási intézmények teljesen különállnak, és alapvetően korlátlan támogatást kellene kapniuk az adófizetőktől még akkor is, ha nem támogatják azt a civilizációt, amelyre alapították őket; hogy korlátlan erőforrásokat és korlátlan állami támogatást kellene kapniuk még akkor is, ha éppen azokat az embereket támadják, akiktől ezt a támogatást kérik.

És szerintem Önök éppen azt mutatják meg, hogy az akadémiai intézmények részét képezik annak a civilizációnak, amely életre hívta őket. Részét képezik azon emberek közösségének, akik valójában finanszírozzák és erőforrásokkal látják el ezeket a helyeket. Tehát amit Önök megmutattak, az az, hogy valójában lehet olyan egyetemük – pontosabban akadémiai intézményük –, amely elkötelezett a kiválóság mellett, ahol az élet minden területéről érkező diákok – ahogy a színfalak mögött mesélte nekem, a nagyon fiatal diákoktól egészen a PhD-hallgatókig – összeülhetnek, ötleteket beszélhetnek meg, vitázhatnak, szabad eszmecserét és nyílt vitát folytathatnak egymás között, de közben alapvetően elkötelezettek azon értékek mellett, amelyek valójában lehetővé teszik mindannyiunk számára, hogy ezekben a nagyszerű társadalmakban együtt éljünk.

Az akadémiai világ jelentős része megpróbálta elpusztítani a nyugati civilizáció alapjait. Önöknek viszont lehet olyan intézményük, amely megpróbálja építeni a nyugati civilizáció alapjait, amely kijavítja azt, amit ki kell javítani, megváltoztatja azt, amit meg kell változtatni, de alapvetően elkötelezett azon projekt mellett, hogy nyílt vitát akarunk. Vallásszabadságot akarunk, azt akarjuk, hogy az emberek közbiztonságban járhassanak az utcán. Határokat akarunk. Olyan gazdaságokat akarunk, amelyek jó életet és jó béreket biztosítanak az embereinknek. Egészen őrült dolog, hogy oly sok nyugati akadémiai intézmény egyáltalán nem elkötelezett ezen értékek mellett, mégis elvárják a közösségi támogatást. Önök dacolnak ezzel. Szóval úgy gondoltam, szórakoztató lesz eljönni és eltölteni Önökkel egy délelőttöt.

Szalai Zoltán: Köszönöm. Órákig tudnék beszélni az MCC-ről. De ugorjunk bele a politikai témákba. Van most egy ügy az Egyesült Államokban, miszerint az ukrán hírszerző szolgálatok megpróbáltak befolyást gyakorolni az amerikai választásokra.

JD Vance: Így van.

Szalai Zoltán: Le tudná írni egy kicsit a magyar közönségnek, hogy miről szól ez és miért? Azért kérdezem, mert ez Magyarországon is téma. Igen. Az ukrán... Nálunk itt van ez az ügy a Barátság kőolajvezetékkel, amely Ukrajnán keresztül szállít olajat Magyarországra. Valamint Zelenszkij elnök azt mondta, hogy ha Orbán Viktor nem változtat a viselkedésén, akkor katonákat küld a magáncímére. Szóval nekünk is van problémánk az ukrán befolyás ezen kérdésével. Mi a helyzet az Ön országában, és hogyan látja ezt Magyarországon?

JD Vance: Nos, először is, egészen tegnapig nem is tudtam róla, hogy Zelenszkij olyat mondott, hogy katonákat fog küldeni a miniszterelnök rezidenciájához. Viktor mesélte ezt nekem, én pedig utánanéztem. Szinte el sem tudtam hinni, hogy igaz. De igaz. Ez teljesen botrányos. Soha nem fordulhatna elő, hogy egy külföldi kormányfő vagy államfő megfenyegesse egy szövetséges nemzet kormányfőjét. Ez abszurd. Ez elfogadhatatlan.

És amit annyira érdekesnek találok... tudja, sokat beszélnek a választásainkba való külföldi beavatkozásról. Láthattuk ezt még 2016-ban, amikor az amerikai média nagy része azt mondta, valódi botrány, hogy az orosz kormány körülbelül 500 000 dollár értékben vásárolt Facebook-hirdetéseket a 2016-os kampány során. És ami azt illeti, én nem akarom, hogy Oroszország beavatkozzon a választásainkba, ahogy biztos vagyok benne, Önök sem akarják, hogy bármely más ország beavatkozzon az Önökébe. Nekem azt is mondták, hogy az, hogy az Egyesült Államok alelnöke eljön és azt mondja, hogy Orbán Viktor jó munkát végez, és hasznos államférfi a béke ügye érdekében, az külföldi befolyásolás. De az nem számít külföldi befolyásolásnak, amikor az Európai Unió milliárd dollárok visszatartásával fenyegeti Magyarországot, mert Önök megvédik a határaikat. Ez valamiért nem külföldi befolyásolás. Az nem külföldi befolyásolás, amikor az ukránok leállítják a vezetékeket, szenvedést okozva a magyar embereknek, hogy így próbálják befolyásolni a választást. Ez állítólag nem külföldi befolyásolás. Ez nem állja ki a józan ész próbáját. A külföldi befolyásolás az, amikor más kormányok fenyegetőznek, hízelegnek és gazdasági befolyást próbálnak felhasználni arra, hogy megmondják Önöknek, hogyan szavazzanak. Ez pedig a magyar emberek számára – akár szeretik Orbán Viktort, akár nem, akár egyetértenek ezzel vagy azzal a politikával – alapvetően a szuverenitásuk elleni támadás.

Tudja, mit nem tettem soha?

Annak ellenére, hogy az Egyesült Államoknak természetesen hatalmas gazdasági ereje van, mi vagyunk a világ gazdasági és katonai szuperhatalma, soha nem fenyegettük meg Magyarországot azzal, hogy ha nem Orbán Viktorra szavaznak, akkor nem kapják meg ezt vagy azt. Soha nem tennénk ilyet, mert tiszteljük annyira a magyar embereket, hogy tiszteletben tartsuk a szuverenitásukat. Az a tény, hogy ennyi külföldi szereplő – legyenek azok nemzetek feletti szervezetek, mint a brüsszeli bürokraták, vagy külföldi kormányok – szó szerint fenyegeti a magyar embereket: „Így szavazzatok, különben bosszút állunk rajtatok”. Ennek nagyon dühössé kellene tennie Önöket. Már csak azért is ez ellen kellene szavazniuk, mert Önök szuverének ebben az országban.

A látogatásom egyik legnagyszerűbb élménye az volt, amikor tegnap későn, zárás után elmentünk megnézni Szent István koronáját a Parlamentben. Imádom ennek a szimbolikáját, természetesen, mert ez az egyik legrégebbi, sőt talán a legrégebbi fennmaradt korona a nyugati civilizációban. Ott van a parlamenti épület központjában. Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy a szuverenitás a magyar embereknél nyugszik. Magyarországon a nép a szuverén. De ahhoz, hogy ez igaz legyen, a magyar embereknek el kell utasítaniuk ezeket a külföldi befolyásolási műveleteket, arra kell szavazniuk, akit vezetőjüknek akarnak, és el kell utasítaniuk a brüsszeli bürokratákat.

Szalai Zoltán: Ön a brüsszeli befolyásról beszélt. Az is érdekes, hogyan van veszélyben például a szólásszabadság, ha megnézzük a technológiai cégeket és a brüsszeli bürokraták rájuk gyakorolt hatását. Ez egy fontos téma, egy fontos kérdés. De Önhöz kapcsolódóan: az egyik legnagyobb magyar ellenzéki, baloldali fősodratú sajtóorgánum azt írta, hogy Magyarországon nincs ukrán vagy brüsszeli befolyás, csak orosz befolyás. Ez ismerős?

JD Vance: Valahogy elkerülte a figyelmemet ez az észrevétel. De ismét csak sötét iróniának tartom, hogy engem vádolnak meg valamiféle külföldi befolyásolással. Mi csak annyit mondunk, hogy Orbán Viktor jó munkát végez, mert tényleg azt végez. Ő egy nagyon-nagyon fontos partnere a békének az amerikai kormány számára, mert az. Rossz ezt kimondani, mert nyilvánvalóan vannak sokkal nagyobb gazdaságok és népesebb országok Európában, de a legtöbb európai politikai főváros közel sem volt annyira segítőkész az Oroszország és Ukrajna közötti béke ügyében, mint Orbán Viktor.

És ez nem azért van - mellesleg ültem már privát megbeszéléseken Viktorral, ahol rendkívül hozzáértően foglalta össze az ukrán álláspontot, mondván: „ez az, ami az ukránoknak fontos, és ez az, ami az oroszoknak”. Mert ha békét akarsz kötni, meg kell értened, mit gondol valójában a konfliktus két fele. Nem árulás megpróbálni megérteni, honnan is közelítenek az oroszok és az ukránok. Ez a békés rendezés elérésének szükséges összetevője. Ez nem orosz befolyás. Ez a béke iránti vágy. Ez nem amerikai befolyás. Tudja, milyen könnyű lenne az Egyesült Államoknak gazdaságilag megfenyegetnie Magyarországot, ahogyan az EU tette? Soha nem tennénk ilyet, mert tiszteljük annyira a barátainkat, hogy tiszteletben tartsuk a demokratikus akaratukat.

Ami az EU-ban folyik, ami Brüsszelben folyik, ami ezekkel a külföldi befolyásolási műveletekkel történik – higgyék el, ez botrány. Ez az oka annak, hogy itt vagyok. Ez példátlan. Példátlan, hogy egy amerikai alelnök eljöjjön a választás előtti héten. Azért tesszük ezt, mert úgy gondoltuk, annyi szemétség történik Viktor ellen ebben a választásban, hogy meg kell mutatnunk: valójában rengeteg ember és rengeteg barát van szerte a világon, akik elismerik, hogy Viktor és a kormánya jó munkát végez, és fontos partnerek a békében. Ezért vagyunk itt. De végső soron a magyar emberek lesznek a szuverének, mert ennek így kell lennie.

Szalai Zoltán: Gyakran halljuk, hogy veszélyes időkben élünk. Most Iránban is zajlik egy helyzet, de természetesen, ami a mi határainknál van, az az orosz–ukrán konfliktus. Úgy gondolom, amikor Ön és Trump elnök megnyerték a választásokat, volt egy lehetőség ennek megállítására. Megpróbálták megállítani, de aztán szerintem ez nem történt meg. A brüsszeli bürokraták és az európai elit azt mondták, és valahogy nyomást gyakoroltak arra, hogy ne állítsák meg, és ne kössenek békét a lehető leghamarabb. Mit gondol? Mi volt a motivációja a brüsszeli elitnek abban, hogy ne kössék meg ezt a békét? És mennyi ideig tarthat, mire sikerül?

JD Vance: Nos, először is, igen, tudja, az elnök mondta ezt az iráni konfliktus összefüggésében is. Mondta ezt az Oroszország és Ukrajna közötti tárgyalások kapcsán is. Bármennyire is szeretjük Európát, és bármennyire is szeretjük az európai népeket és kultúrákat – hiszen az Egyesült Államok, mint tudja, nagyrészt az európai kontinens leánynemzete –, csalódottak vagyunk az európai politikai vezetés nagy része miatt, mert úgy tűnik, nem különösebben érdekeltek e konkrét konfliktus megoldásában. És amit az elnök mondott, az az, hogy ez a legnehezebben megoldható háború. Bizonyos szempontból azt hittük, ez lesz a legkönnyebb, de ez lett a legnehezebb. Most már 14 hónapja dolgozunk rajta, és továbbra is dolgozni fogunk rajta.

Jelentős haladást értünk el. Úgy értem, ha visszagondolunk arra, ahol az elején tartottunk, amikor még azt sem tudtuk elérni az oroszoknál vagy az ukránoknál, hogy papírra vessék: mit akarnak a konfliktus rendezése érdekében? Ezt mára elértük, és vannak papírjaink az ukránoktól és papírjaink az oroszoktól. Valójában elértük, hogy megfogalmazzák az álláspontjukat, és idővel ezek az álláspontok egyre közelebb és közelebb kerültek egymáshoz. Persze, még nincsenek tökéletes összhangban, mert ha ott lennének, a konfliktusnak vége lenne. De tudja, sok segítséget kaptunk néhány barátunktól. Úgy gondolom, Giorgia Meloni Olaszországban nagyon segítőkész volt. Tudja, még néhány nyugat-európai főváros is segített, legalábbis a színfalak mögött.

De a legsegítőkészebb Viktor volt, mert Viktor volt az, aki arra ösztönzött minket, hogy valóban értsük meg ezt – értsük meg mind az ukránok, mind az oroszok perspektívájából, hogy mi szükséges számukra a konfliktus lezárásához. És ezért értünk el némi haladást. Nyilvánvalóan még nem értünk a folyamat végére, de meglehetősen optimista vagyok ezzel kapcsolatban, mert alapvetően a háborúnak már nincs értelme. Amit mind az oroszoknak, mind az ukránoknak mondanék, az az, hogy tudják, ezen a ponton már csak néhány négyzetkilométernyi terület feletti alkudozásról beszélünk egyik vagy másik irányba. Megéri ez további több százezer orosz és ukrán fiatalember elvesztését? Megér ez további hónapokat vagy akár éveket a magasabb energiaárakból és a gazdasági pusztításból? Szerintünk a válasz egyértelműen nem. De mindig kettőn áll a vásár. Szóval miközben Viktor és Trump elnök továbbra is a békés rendezésért fognak dolgozni, alapvetően mi csak az ajtót tudjuk kinyitni. Az oroszoknak és az ukránoknak kell besétálniuk rajta.

Szalai Zoltán: És mit gondol Európáról? Európának számos problémája van. Ha megnézzük az Európai Unió növekedési számait, a versenyképességet, az energiaárakat. Hogyan látja Európát, és mi lehet Európa jövője ilyen körülmények között?

JD Vance: Igen, tudja, ez nagyon szomorú, beszéltem erről egy kicsit a tegnap esti beszédemben is. Olyan sok szó esik az európai sajtóban arról: „Vance és Trump és Rubio vajon gyűlölik Európát? Vagy szeretik Európát?” A válasz az, hogy abszolút szeretjük Európát. Fontos kereskedelmi partner. De ami a legfontosabb, ahogy mondtam, az Amerikai Egyesült Államok fontos kulturális rokona. Az ötletek, amelyekre az Egyesült Államok épült, először az európai kontinensen születtek meg. Ezzel a ténnyel nagyon is tisztában vagyunk. És természetesen szeretjük az embereket, a kultúrát, mindent ezen a helyen.

De van néhány nézeteltérésünk a politikai vezetéssel. Különösen: miért tették magukat az európaiak – miközben egyébként azt mondják, hogy Oroszország a legnagyobb nemzetbiztonsági fenyegetés – teljesen függővé a megbízhatatlan energiaforrásoktól? Ha úgy gondolják, hogy Oroszország, egy energetikai szuperhatalom a legnagyobb fenyegetés, akkor mindent meg kellene tenniük azért, hogy gazdaságilag és energetikailag dominánssá váljanak, ahogyan Trump elnök tette az Egyesült Államokban. Európai barátaink pontosan az ellenkezőjét tették. Ha megnézi az áram költségét az Egyesült Királyságban, amely messze alulreprezentált az energiaforrásokba való befektetés terén, tudja, a brit családok négyszeresét, ötszörösét, hatszorosát fizetik annak, amit az Egyesült Államok állampolgárai fizetnek az áramért.

Nyilvánvalóan számomra Amerika állampolgárai a legfontosabbak, az ő képviseletükre választottak meg. De nem botrányos, hogy a középosztálybeli britek, azok az emberek, akik keményen dolgoznak és betartják a szabályokat, nem engedhetik meg maguknak, hogy kifűtsék az otthonukat, nem engedhetik meg maguknak, hogy eljussanak a munkahelyükre, mert a vezetésük ilyen drágává tette az energiát? És nem botrányos az, hogy amikor az európai kontinensen az átlagemberek próbálnak beszélni arról, mi zajlik a kormányaikban, próbálják kritizálni a kormányaikat, próbálják gyakorolni a szólásszabadsághoz való jogukat, akkor azok a kormányok amerikai közösségimédia-vállalatokhoz fordulnak, és azt mondják: „cenzúrázzátok a saját országotok állampolgárait, mert nem akarjuk hallani őket, nem akarjuk hallani a szabad véleménynyilvánításukat, nem akarjuk hallani a szólásszabadságukat”?

Annyi minden baj van a politikai vezetéssel, és különösen mondanám a brüsszeli bürokratikus vezetéssel. Igaz? Olyan emberek, akiket nem választottak meg, akik nem felelnek a demokratikus akaratnak, és akik szerintem kevésbé biztonságossá, kevésbé szabaddá és kevésbé virágzóvá tették az európai kontinenst. Azért fogalmazunk meg kritikát az európai politikai fővárosokkal szemben, mert azt akarjuk, hogy Európa virágozzon, és úgy gondoljuk, hogy sok hibát követnek el. Tudja, sok beszélgetésem volt európai barátokkal, európai állam- és kormányfőkkel, és ez mindig vicces. Mindig azt mondják: „hát, tudod, az Egyesült Államok egyszerűen dacol a gazdasági logikával. Nektek sokkal magasabb a gazdasági növekedésetek. Sokkal alacsonyabbak az energiaköltségeitek.” Úgy mondják ezt, mintha ez valami véletlen folytán történt volna, nem pedig az Egyesült Államok elnökének politikai döntései révén. Nem varázslat, hogy az Egyesült Államokban alacsonyabbak az energiaköltségek, mint az Egyesült Királyságban. Ez azért van, mert mi okos döntéseket hoztunk, az ő vezetésük pedig nem. Változtathatnának az irányon, és reméljük, fognak is.

Szalai Zoltán: Most lehetőségem van kérdezni önt Iránról is. Vannak legfrissebb fejlemények, azt hiszem, nagyon pozitív fejlemények érkeztek az éjszaka folyamán, miszerint tűzszünet van. Mit tudhatunk meg többet a Közel-Kelet legújabb fejleményeiről?

JD Vance: Igen, ezért is késtem egy kicsit ma reggel. Nagyon késő estig fent voltam tegnap, és erről beszéltem. Nézze, úgy gondolom, hogy vannak itt jó fejlemények. Hadd mondjak el néhány dolgot. Először is, amit az elnök célul tűzött ki, az az iráni hadsereg megtizedelése volt, a hagyományos hadviselésre való képességük megtizedelése. És ezt a katonai célt, ahogy az elnök is mondta tegnap, és ahogy én is mondtam tegnap, sikerült elérni. Emiatt pedig az elnök alapvetően ultimátumot intézett az irániakhoz. Azt mondta: nyissák meg a tengerszorosokat, ne próbálják többé túszul ejteni a világgazdaságot, és mi benne leszünk egy tűzszünetben.

És pontosan ez az a megállapodás, amire tegnap este jutottunk. Az irániak beleegyeztek a tengerszorosok megnyitásába. Az Egyesült Államok beleegyezett a támadások leállításába. És nemcsak az Egyesült Államok, hanem a szövetségeseink is beleegyeztek a támadások leállításába. Ez az alapja ennek a törékeny fegyverszünetnek, amely most már 8-10-12 órája tart. Nos, a következőt mondom erről: sokat tanultam az iráni rendszerről és arról, ahogyan az irániak tárgyalnak. Mert az elnök azt mondta nekem tegnap este: az irániak jobb tárgyalók, mint amilyen harcosok. Biztos vagyok benne, hogy nem szeretik ezt hallani, de ez az igazság.

De van itt pár dolog. Egyrészt, ha megnézzük az iráni társadalom különböző szegmenseinek reakcióit: vannak egyfelől az országon belül olyanok, akik nagyon kedvezően reagáltak. A külügyminiszter azt mondta: „nézzék, elfogadtuk az Egyesült Államok feltételeit. Tűzszünetet kötünk, tárgyalni fogunk, megnyitjuk a Hormuzi-szorost, és aztán meglátjuk, tudunk-e további megállapodásokra jutni a jövőben.” Tehát az emberek egy része kedvezően reagált és a megfelelő dolgokat mondta. Aztán vannak olyanok a közösségi médiában a rendszerükön belül, akik alapvetően hazudnak arról, amit katonailag elértünk. Hazudnak a megállapodás természetéről, hazudnak a tűzszünet természetéről.

Szóval még az ő rendszerükön belül is – és ezért mondom, hogy ez egy törékeny fegyverszünet – vannak olyanok, akik egyértelműen a tárgyalóasztalhoz akarnak ülni és együttműködni velünk, hogy jó egyezséget találjunk, és vannak olyanok, akik még erről a már megkötött, törékeny fegyverszünetről is hazudnak. Ez egy érdekes dolog az ő rendszerükben. Az utolsó pont pedig, amit erről mondanék, az, hogy az Egyesült Államok elnöke megmondta nekem, és megmondta az egész tárgyalócsoportnak, a külügyminiszternek, a különmegbízottnak, Steve Witkoffnak: menjetek és dolgozzatok jóhiszeműen a megállapodás létrehozásán. Ezt parancsolta nekünk.

Ha az irániak hajlandóak jóhiszeműen együttműködni velünk, szerintem tető alá tudunk hozni egy megállapodást. Ha hazudni fognak, ha csalni fognak, ha megpróbálják megakadályozni még ennek a már felállított, törékeny fegyverszünetnek a megvalósulását is, akkor nem lesznek boldogok. Mert az elnök azt is megmutatta, hogy még mindig világos katonai, diplomáciai, és talán, ami a legfontosabb, rendkívüli gazdasági befolyással rendelkezünk. Az elnök azt mondta nekünk, hogy ne használjuk ezeket az eszközöket. Azt mondta nekünk, hogy üljünk a tárgyalóasztalhoz. De ha az irániak nem teszik meg ugyanezt, rá fognak jönni, hogy az Egyesült Államok elnökével nem érdemes szórakozni. Türelmetlen. Türelmetlen a haladást illetően. Azt mondta nekünk, hogy jóhiszeműen tárgyaljunk. És úgy gondolom, ha ők is jóhiszeműen tárgyalnak, képesek leszünk dűlőre jutni. Ez egy nagy „ha”. Végső soron az irániakon múlik, hogyan tárgyalnak. Remélem, a helyes döntést hozzák meg.

Szalai Zoltán: Sok tehetséges magyar diákkal vagyunk itt. Ön sokat beszél az oktatásról.

JD Vance: Igen.

Szalai Zoltán: Hogyan látja az oktatás jövőjét? Milyen irányba kellene fejleszteni? És ismeri-e valamennyire a magyar oktatási rendszert, különösen a felsőoktatást, az egyetemi rendszerünket? Mi a véleménye erről, és önök hogyan fogják fejleszteni a saját oktatási rendszerüket?

JD Vance: Nos, tetszik, hogy a magyar egyetemi rendszer bevezetett bizonyos – nevezzük így – demokratikus korlátokat. Nem várható el az adófizetőktől, hogy radikális genderideológiát finanszírozzanak. Nem várható el az adófizetőktől, hogy bizonyos eszmerendszereket finanszírozzanak. Természetesen az embereknek van szólásszabadságuk, bármit mondhatnak, amit csak akarnak. De nem jogosultak az adófizetők pénzére, ha polgári engedetlenségre, utcai erőszakra és genderideológiára buzdítanak. Végső soron az adófizetők azok, akik eldöntik, mit hajlandóak finanszírozni, és nekik kellene meghozniuk ezt a döntést. Szóval nagyon csodálom, hogy Magyarország valójában visszahozta a józan észt a finanszírozás és az egyetemi rendszer kapcsolatába. Bármit mondhatsz, amit akarsz, de Magyarországon nem kapsz korlátlan támogatást, ha olyasmit akarsz mondani, ami valóban őrültség, vagy ami erőszakot hirdet, és így tovább. Szerintem ez egy nagyon fontos dolog.

Úgy gondolom, az amerikai rendszerben is ebbe az irányba haladunk. Megmondtuk az egyetemi rendszernek az Egyesült Államokban, hogy a továbbiakban nem engedélyezett a faj alapú diszkrimináció. Ez őrültségnek hangzik, de három évvel ezelőtt nemcsak megengedték nekik, hanem aktívan ösztönözték is őket, hogy diszkriminálják a fehér diákokat, bizonyos vallású diákokat, vagy az ázsiai diákokat. Konkrétan azt mondták nekik, hogy magasabb pontszámot kell elérned, ha ilyen a bőrszíned, és alacsonyabb pontszámot, ha olyan. Ez az amerikai törvények megsértése. Ez az amerikai alkotmány megsértése. Ez az alapvető erkölcs megsértése. És az Egyesült Államok mostanra beszüntette ezt a gyakorlatot az elnök és az oktatási miniszterünk vezetésének köszönhetően. Szóval haladunk előre az egyetemi rendszer megrendszabályozásában: kevesebb diszkrimináció, a szólásszabadság nagyobb védelme, és annak elismerése, hogy az adófizetők pénze nem korlátlan. És ez egy nagyon jó dolog.

Alapvetően úgy gondolom, az oktatási rendszernek két szerepe van. Fel kell készítenie az embereket arra, hogy hatékony és képes munkavállalókká váljanak. Rendelkezniük kell a modern gazdasághoz való hozzájáruláshoz szükséges készségekkel és gondolkodásmóddal. Képesnek kell lenniük a kritikus gondolkodásra, hogy részt vehessenek egy modern demokráciában. Szerintem ezt kell tennie az oktatási rendszernek. Nyugaton túl hosszú ideig nem tanított hasznos készségeket, és közben átmosta a diákok agyát. Tehát mindkét tekintetben kudarcot vallott. Amit mi az Egyesült Államokban próbálunk tenni – és azt hiszem, önök is erre törekszenek Magyarországon –, az annak biztosítása, hogy ha kapsz egy egyetemi diplomát, akkor két dolog közül legalább az egyikkel rendelkezz (de remélhetőleg mindkettővel): vagy legyen hasznos készséged a munkaerőpiac számára, vagy legyen meg a képességed a társadalmi kihívásokról való kritikus gondolkodáshoz. Ideális esetben mindkettő megvan. Ha ezekkel nem rendelkezel, nem kellene fizetned az oktatásért.

Szalai Zoltán: Az Ön könyvét magyarra is lefordították. Az Önről szóló Netflix-film is népszerű Magyarországon. Ön szegényebb családból származik, az Egyesült Államok „rozsdaövezeti” társadalmából, és egy Ivy League egyetemre járt; a Yale-en szerzett diplomát. Mi volt a legfontosabb, amit az oktatása során kapott?

JD Vance: Ez egy jó kérdés. Nos, azt hiszem, a legfontosabb dolog, amit az oktatásom során kaptam – legalábbis a jogi karon –, az egy feleség, mert ott ismerkedtünk meg, és ez nagyon fontos. Bajba kerülnék, ha nem ezt mondanám, de egyébként most várja a negyedik gyermekünket. Tehát a család mindig a legfontosabb. Köszönöm. Köszönöm. A család a legfontosabb.

És azt hiszem – talán közhelyesen hangzik –, de nemcsak a házasság és a romantikus kapcsolatok, hanem a barátságok is a legfontosabb dolgok közé tartoznak, amiket az oktatási tapasztalataimból nyertem. Sok jó mentorom volt, akik azt mondták: az emberek nem fektetnek eleget a barátságokba. Ez egy nagyszerű lehetőség, hogy ha fiatal vagy és egyetemen tanulsz, olyan kapcsolatokat építs, amelyek valóban egy életre szólnak. Szerintem ez egy mély és erőteljes dolog. Persze, akarsz oktatást, akarsz egy jó állást, de négy évet töltesz együtt emberekkel, talán többet is. És úgy gondolom, ki kell használni ezt a lehetőséget arra, hogy igazán megismerd, mi érdekel téged, ki vagy te, és kivel akarsz közös életet építeni. Mert ez az egyik legjobb dolog, amit szerintem egy oktatásból kihozhatsz.

De ha félretesszük a kapcsolatokat, a legfontosabb dolog, amit elsajátítottam – ha őszinte akarok lenni, különösen a Yale jogi karán –, az az, hogy megtanultam, hogyan működnek valójában az elit társadalmi hálózatok. Tudják, amikor a szülővárosomból néztem ezt, azt kérdeztem: miért van az, hogy mindenki, akinek menő állása van, rendelkezik ezzel a végzettséggel? Miért van az, hogy a Legfelsőbb Bíróság tagjai vagy a politikai vezetők mind úgy tűnik, ugyanazokat az embereket ismerik és ugyanabból a világból jönnek? A válasz az, amit szerintem sokan tudunk, legyen szó Brüsszelről, Washingtonról vagy New Yorkról: ezek a helyek nagyon belterjessé válnak. Vannak dolgok, amik ezzel járnak. Ez se nem jó, se nem rossz, egyszerűen csak így van. Ezek a helyek belterjesek. Kapcsolatokra épülnek. Arra épülnek, hogy kit ismersz. Az amerikai társadalom sok legfontosabb pozíciója – egyébként ezt nem szeretem, de ez az igazság – azon alapul, hogy kit ismersz. Fontos tehát ezeket a kapcsolatokat fejleszteni.

És különösen fontos ez a konzervatívok számára. Nem szeretem azt az elképzelést, hogy a konzervatívoknak nem kellene felsőoktatásra törekedniük. Nem gondolom, hogy mindenkit kényszeríteni kellene az egyetemre. De úgy gondolom, hogy ha te konzervatív vagy az Amerikai Egyesült Államokban, és érdekel a politikai pálya vagy bíró szeretnél lenni, akkor igenis szükséged van felsőfokú végzettségre. Elfogadhatjuk, hogy az egyetem nem való mindenkinek, miközben elismerjük, hogy bizonyos munkákhoz és szakmákhoz elengedhetetlen.

Ugyanakkor a nagyon negatív dolog, amit megtanultam, az az, hogy ezek a társadalmi hálózatok, mivel annyira belterjesek, nagyon önigazolókká is válnak. Szerintem vannak olyan politikai hatalommal rendelkező emberek az Egyesült Államokban, és biztosan Brüsszelben is, akiknek fogalmuk sincs arról, mit gondol valójában az amerikaiak többsége egy adott kérdésről. Valójában soha nem beszéltek egy normális amerikaival, aki ezeken a társadalmi körökön kívülről jön. Találkoztam olyan emberekkel, akik menő magániskolába jártak, menő egyetemre, menő jogi karra, és soha nem beszéltek egyetlen emberrel sem az én államomból, Ohióból, pedig bizonyos részei csak négy-öt órányi autóútra vannak Washingtontól.

Ezért gondolom azt, hogy az egyik alapvető dolog, aminek változnia kell – nem ismerem a magyar rendszert, de az amerikait igen –, az az, hogy ha nem tesszük az oktatást inkább meritokratikussá, ahol az emberek az ország minden részéből a teljesítményük, nem pedig az ismeretségeik alapján érkezhetnek, akkor a rendszer alapjaiban bukásra van ítélve. És talán a faji alapú diszkrimináció eltörlésében – különösen a középosztálybeli fehér gyerekekkel szembeni diszkrimináció megszüntetésében az amerikai oktatásban – nem csak az erkölcsi rész a legfontosabb (bár az erkölcsi rész nagyon is számít nekem: nem akarom, hogy diszkriminálják a fekete, a fehér vagy a latinó gyerekeket; senkit sem akarok diszkriminálni a bőrszíne alapján, mert az undorító és erkölcstelen). De a dolog egy nagyon-nagyon fontos része az is, hogy így nagyobb földrajzi sokszínűség lesz az egyetemeinken, mert az ország minden részéből érkeznek majd emberek tanulni. Ez pedig szerintem kevésbé belterjessé és kevésbé önpusztítóvá teszi majd ezeket a társadalmi hálózatokat.

Szalai Zoltán: Mi lenne az utolsó üzenete az MCC-nek? A diákok itt fiatalok, 18, 19, 20 évesek. Mi lenne a legfontosabb? Mire kell nagyon figyelniük? És ha ön olyan fiatal lenne, mint ők most, hogyan építené a karrierjét?

JD Vance: Azt tanácsolom: élvezzétek a fiatalságotokat, amíg tart. Mert egy nap felébredtek, 41 évesek lesztek, megisztok egy pohár bort vacsorához, másnap reggel fejfájással keltek, és ezzel a remek úriemberrel fogtok beszélgetni. Szóval élvezzétek, amíg tart.

De nézzék, az a tanács, amit önöknek és az amerikai diákoknak, különösen a konzervatívoknak adnék: álljanak ellen a kísértésnek, hogy azt higgyék, a győzelem azonnali, vagy hogy a civilizációnkat azonnali kielégülésen keresztül fogjuk visszanyerni. Ez az intézmény 1996-ban alakult. Ma sokkal befolyásosabb, mint akkor volt. De sokan – és ez különösen igaz az Egyesült Államokra – ha látnak valamit, amit a kormányzat tesz és nem tetszik nekik, azt mondják: „ó, nem erre szavaztunk, kivonulunk a politikából”. Nem, nem, nem, nem! Ez pontosan a rossz válasz. Ha olyasmit teszünk, ami nem tetszik, a válasznak annak kellene lennie, hogy még jobban bekapcsolódtok, hallatjátok a hangotokat, és próbáljátok a dolgokat abba az irányba terelni, amelybe szeretnétek.

A civilizációnk nem egy éjszaka alatt épült fel. Nem is fogják egy éjszaka alatt megmenteni. Ezért arra biztatlak titeket: maradjatok aktívak, legyetek türelmesek, és ne hagyjátok, hogy a csalódottság miatt teljesen kivonuljatok a rendszerből. Túl sok van ebből az angolszász és az amerikai rendszerben. Hogy tudjátok: „nem tetszett ez a dolog, amit az alelnök mondott, vagy nem tetszett ez, amit az elnök tett, úgyhogy teljesen visszavonulok”. Ezt hívjuk beletörődésnek az Egyesült Államokban. És ez a beletörődés az, amivel hatalmat adtok azoknak az erőknek, amelyek megpróbálják elpusztítani azt, amit az őseink felépítettek. Vissza kell vennünk a hatalmat tőlük, és olyan intézményeket kell építenünk, amelyek valóban képesek megmenteni a társadalmainkat. Ez nem fog megtörténni egy éjszaka alatt. Nem fog megtörténni egy miniszterelnök vagy egy elnök terminusa alatt. De meg fog történni, amíg megőrizzük az Istenbe vetett hitünket, és keményen dolgozunk az eléréséért. Ezt kell tennünk.

Szalai Zoltán: JD Vance alelnök úr, nagyon köszönöm. Legyen gyakori vendég nálunk.

JD Vance: Köszönöm. Nagyra értékelem. Köszönöm mindannyiuknak.