November 3-a a német történelemben egy kettős évfordulót jelöl, amely a rendszerváltás éveiben különös jelentőségre tett szert. Mindkét esetben az NDK-ból történő kiutazás állt a megújulási intézkedések középpontjában.

 

Sokan észre sem vették, hogy 1985. november 3-án megkezdődött a taposóaknák felszámolása a két német állam közötti határon. Körülbelül 1,3 millió darabot távolítottak el. Összehasonlításképpen: az osztrák–magyar határon létesített aknaövezetet Magyarország már 1965-ben, az enyhülési politika jegyében felszámolta. Helyébe a „szelíd vasfüggöny” lépett, amely jelzőberendezések és áthághatatlan kerítések hálózata volt. Ezek a berendezések tehát már nem jelentettek halálos veszélyt.

A Németországot ketté osztó belső határon tehát még két egész évtizedet kellett várni erre az aknamentesítésre. Ez azonban nem akadályozta meg az NDK határőreit abban, hogy puskatűzzel állítsák meg a keletről nyugatra menekülőket, az úgynevezett „köztársaságszökevényeket”. Csak Berlinben bizonyíthatóan 90 embert lőttek le, mint a nyulakat a mezőn. Legalább további 240 ember halt meg a belső német határon a határőrség lőfegyver-használata következtében.

Ezen felül több tucatnyian haltak meg a taposóaknák felrobbanásának köszönhetően. Különösen drámai volt Michael Gartenschläger esete, aki tudatosan vállalta az aknák hatástalanításával járó kockázatot, ám végül lövések oltották ki az életét. Az eset azért is volt különleges, mert az áldozat nyugati oldalról közelítette meg a határt, és el akarta távolítani az aknákat. Hónapokkal korábban sikerült odakúsznia a határhoz, és megszereznie egy SM-70 típusú repeszaknát. Ezzel megdönthetetlen bizonyítékot szolgáltatott az NDK-rezsim bűnös arcáról. Röviddel ezután egy második aknát is hatástalanított.

Amikor Gartenschläger 1976. április 30-án egy harmadik aknát akart felszedni, a Stasi már rájött a szándékára és egy különleges egységet vezényelt a helyszínre, amely lesből támadt Gartenschlägerre. Figyelmeztetés nélkül több puskalövést adtak le; Gartenschläger több mint 80 golyót kapott, amelyek szitává lyuggatták az egész testét. A határ menti aknarendszer, valamint az április 30-án végrehajtott, előre kitervelt halálos rajtaütés elleni folyamatos nemzetközi tiltakozások végül arra késztették az NDK-t, hogy felszámolja az aknákat. Gartenschläger tehát akcióival, és végső soron halálával is hozzájárult a német–német határ helyzetének javulásához.

Nem szabad elfelejteni, hogy Gartenschläger, miután 1971-ben végleg elhagyhatta az NDK-t és Nyugatra költözhetett, újra és újra részt vett keletnémet állampolgárok nyugatra szöktetésében. Így apránként akart segíteni az NDK polgárainak, ahogyan korábban neki is segítettek. Az aknák eltulajdonításával kapcsolatos akció újabb bizonyítéka volt antikommunista és emberséges beállítottságának: képes volt leleplezni a bűnös keletnémet rezsim alattomosságát és ravaszságát, és ezt meg is akarta tenni. A keletnémet aknák felszámolásának története tehát aligha elképzelhető Gartenschläger nélkül.

Majdnem elfelejtettem, pedig egy másik november 3-i dátum is kapcsolódik a határok megnyitásához. 1989. november 3-án az NDK úgy döntött, hogy az emberek ezentúl közvetlenül Csehszlovákiából utazhatnak a Német Szövetségi Köztársaságba. Ez is hozzájárult a rezsim gyors, belülről történő összeomlásához és a fal 1989. november 9-i leomlásához.