A szeptember 20-i berlini és mecklenburg-elő-pomerániai tartományi választások a magas részvétel mellett a CDU megsemmisítő vereségét hozták. Ennek okait a pártnak aligha az AfD-nél, sokkal inkább saját magukban kell keresni. Ezzel egyidejűleg a politikai paletta jelentős változások előtt áll. Helyzetértékelés.

 

Az AfD nagy mecklenburg-elő-pomerániai (38,2%), illetve a Die Linke berlini (25,7%) győzelmével Németország – ebben a dimenziójában korábban még nem tapasztalt – politikai megrázkódtatást él át. Az eddig a politikai periférián elhelyezkedő szereplők megerősödtek, ugyanakkor e kettős választási siker egy új politikai rendszer kialakulását is jelzi, amelynek két pólusán a Die Linke, illetve az AfD áll. A két párt két, alapvetően eltérő és más jellegű politikai irányvonal ellentétes pólusát képviseli gazdasági, politikai és társadalmi kérdésekben. A régi néppártok pedig úgy tűnik, aligha jutnak már releváns szerephez.

A már hosszú ideje botladozó SPD ugyan megúszta kisebb sérülésekkel: a berlini 12,2% bár katasztrofális eredmény, a Mecklenburg-Elő-Pomerániában elért 35,5% azonban elegendő ahhoz, hogy a Die Linkevel és a Zöldekkel folytathassák a kormányzást. A stabilnak és szilárdnak hitt nagy politikai formációk hanyatlásának sötét órájában az SPD eredménye szinte egy távoli korból érkező jelzésként hat, Manuela Schwesig miniszterelnök személyes támogatottsági mutatói pedig – a mai SPD esetében egészen szokatlan módon – meglepően jók. A választási este tulajdonképpeni egyetlen győztesének tekintik, hiszen valamelyest sikerült stabilizálnia az SPD süllyedő hajóját.

Ilyen reményre az ereszkedő pályán lévő CDU aligha számíthat. A Németországi Szövetségi Köztársaság történetében először fordul elő, hogy Konrad Adenauer és Helmut Kohl egykor büszke pártja nem volt képes bejutni egy tartományi parlamentbe. A Mecklenburg-Elő-Pomerániában elért 4,9%-os eredmény a kereszténydemokraták tartós hatalmi és strukturális hanyatlásának első jele, amelyet aligha gondoltak volna ebben a formában lehetségesnek. Berlinben szintén elveszítette a CDU a kormányzó polgármesteri tisztséget, amelyet 2023 óta tudhatott magáénak. Kai Wegner hivatali idejére nem valószínű, hogy bárki is pozitívan emlékszik majd vissza: amikor január elején támadás érte a berlini elektromos hálózatot, a politikus inkább élettársával (és egyben kabinetbeli kollégájával) ment teniszezni. A 18,8%-os eredmény közel van a 2016-os történelmi mélyponthoz, amikor mindössze 17,6%-ot ért el a párt.

Friedrich Merz szövetségi kancellár szerepe ellentmondásos. Egyfelől Merz újra és újra okos és helyes gondolatokat fogalmaz meg – csakhogy ezeket nem ülteti át konkrét politikába. Pedig másfél évvel ezelőtt, a szövetségi parlamenti választás során oly sok mindent ígért a választóknak, amelyekből azóta alig valósult meg valami. És ami még ennél is rosszabb: a tartományi választások sok választópolgár szemében egyben a Friedrich Merz vezette szövetségi kormány sorsáról és sikeréről vagy éppen kudarcáról szóló szavazást is jelentették. A nagy Merz-referendum azonban meglehetősen egyértelmű eredményt hozott: a választók újrakezdést akarnak, a kancellár támogatottsága pedig rekordközeli mélyponton, mindössze 10%-on áll.

Ami marad, az a kiábrándulás: az AfD és a Die Linke nagy sikerei a pártrendszer tektonikus elmozdulását jelzik; az pedig könnyen lehet, hogy a korábbi vezető pártokat, a CDU-t és az SPD-t felőrli ez a folyamat. Nem az AfD-ről van tehát szó, hanem magáról a CDU-ról. És nem a Die Linkeről, hanem az SPD-ről, kisebb részben pedig a Zöldekről. A következő választások tavasszal várhatók és egy biztos: izgalmas időszak elé nézünk.