Egy ezeréves múltra visszatekintő, történelmileg kiemelkedő kapcsolatrendszer új fejezete kezdődött meg azt követően, hogy 2026. július 30-án Budapesten fogadta Magyar Péter miniszterelnök Markus Söder bajor kormányfőt és CSU-elnököt. Fontos szerepe van ebben az európai politikának és pártpolitikának.

 

Markus Söder bajor miniszterelnök személyében előszőr látogatott egy német tartomány miniszterelnöke Magyarországra azt követően, hogy Magyar Péter miniszterelnök és kormánya megkezdte munkáját májusban. Magyar Péter még június 2-án járt Berlinben, ahol Friedrich Merz német szövetségi kancellár fogadta és kijelentette, hogy örömmel látja a jogállamiság megerősödését Magyarországon, Magyar Pétert pedig „reménysugárként” jellemezte.

Már április 13-án, mindössze néhány órával a magyar országgyűlési választások eredményének kihirdetése után Merz és Söder egyaránt gratuláló üzenetében a magyar-német, valamint magyar-bajor kapcsolatok újraértékeléséről értekezett. Söder a magyar-bajor kormányközi vegyes bizottságok újraindításáról írt, egyúttal felvetve egy – végül most csütörtökön realizálódó – személyes találkozó ötletét is. Merz pedig egyenesen az európai egység fontosságáról írt akkoriban, ami rámutat arra, hogy milyen keretrendszerben képzelik el a németek a magyar-német kapcsolatok újraindítását.

A csütörtöki bilaterális megbeszélés közvetlen előzménye Orbán Anita külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes keddi bajorországi látogatása volt, ahol a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) meghívására – magyar politikusként 2018 óta először – részt vett a párt bundestagbeli csoportjának nyári kihelyezett ülésén. Orbán Anita bajorországi, valamint Markus Söder budapesti látogatása erős kontrasztban van az egykoron kiválónak számító, az elmúlt években azonban jellemzően hideggé és távolságtartóvá váló magyar-bajor kapcsolatok korábbi dinamikájával. A felek nagy reménnyel tekintenek a bilaterális kapcsolatok újraindítására, melynek legnagyobb akadálya az európai politikában megjelenő nézeteltérések voltak. Ennek vetületei elsősorban az egységes európai fellépés magyar részről történő korábbi megkérdőjelezése, az Ukrajnával kapcsolatos EU-célkitűzések szakmai szinten való kritizálása, mindenekelőtt pedig a kommunikációs eszközök voltak. Németországban ezek a kérdések viszont mindig is relevánsak voltak.

A kétoldalú kapcsolatok megromlása – nem vetetlenül nem került sor kormányfői találkozóra nyolc éven keresztül – szorosan összefüggött a magyar-német államközi, valamint a Fidesz Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a CSU-val való pártközi kapcsolatainak a kudarcával. Ennek gyökerei a 2015-ös migrációs válság kezdetéig nyúlnak vissza – bár a jogállamiság helyzetével és a 2010-es médiatörvénnyel kapcsolatban már ezt megelőzően is többször megfogalmazásra került német kritika, az első komolyabb ütközéspontot a 2015-2016-os események jelentették. Az ún. migrációs válság kezdeti fázisa során a restriktív magyar kormányzati álláspont teljes mértékben szembehelyezkedett az Angela Merkel (CDU) akkori német kancellár fémjelezte liberális migrációs politikával. Az ezt követő időszakban még inkább felerősödtek a magyar migrációs politikával, illetve a jogállamiság helyzetével kapcsolatban megfogalmazott német kritikák, ugyanakkor a kétoldalú gazdasági érdekek, valamint a közös európai pártcsaládhoz (Európai Néppárt – EPP) való tartozás biztosította a feltételeket a politikai párbeszéd fenntartásához. Jól látszott ez például abban, hogy bár Angela Merkel Orbán Viktor migrációs politikájával kritikus volt, a CSU mégis demonstrative meghívta a magyar miniszterelnököt két ízben is a képviselőcsoport kihelyezett ülésére. A CSU akkoriban támogatta Orbán politikáját, akinek magában a Néppártban is talán többsége volt ebben a kérdésben. Mindez azt jelentette, hogy a magyar kormányfő szerepet játszott a német belpolitikában, illetve a pártszövetségen belüli csatározásban is. Nem biztos ugyanakkor, hogy ezzel hosszútávon nyerni tudott-e a magyar fél, hisz nem sokkal később Horst Seehofer akkori bajor miniszterelnököt leváltotta legnagyobb kritikusa, Markus Söder, aki sok téren elődjével ellentétes politikát vitt.

A bilaterális pártkapcsolatok első nagy kudarca még 2014-re vezethető vissza, amikor a magyar miniszterelnök nem volt hajlandó megszavazni az Európai Néppárt jelöltjét a bizottsági elnöki tisztségre. Tette ezt közösen a brit miniszterelnökkel, aki viszont nem volt a Néppárt tagja, sőt, akkoriban már a Brexit-szavazásra készült. A magyar fél eme lépését a német kereszténydemokrata politikai nem tudta és nem akarta megbocsátani, hisz az a párton belüli szolidaritás és együttműködés felmondásával ért fel. Innen kezdődött a Fidesz és a CDU/CSU kapcsolatának teljes leépülése. Bár voltak még a kulisszák mögötti találkozók, a párt vezetése hivatalosan már nagyon tartózkodó magatartást tanúsított a Fidesszel szemben. Ezen magatartás mód megértéséhez fontos tudni, hogy a német Uniópártoknak a Néppárt az európai identitásuk, politizálásuk és befolyásgyakorlásuk egyik legfontosabb eszköze. Ezt az „újonnan érkezők” okosan teszik, ha nem kérdőjelezik meg – viszont pont ezt tette a magyar fél. Így valódi tét nélkül eljátszotta a bevált néppárti kapcsolatot, melyet még Helmut Kohl korábbi német kancellár épített akkoriban ki a Fidesznek. Persze más kérdés, hogy Kohl maga utolsó éveiben egyre kritikusabb lett saját pártjával szemben is, s fogadta is Orbán Viktort 2016-ban, de ennek a szimbolikus látogatásnak nem volt konkrét politikai hatása és elsősorban a párt konzervatív részeire gyakorolt pozitív hatást.

A kétoldalú kormányközi kapcsolatokban bekövetkező törést így ennek eredményeként nem a budapesti vagy berlini, hanem a brüsszeli események okozták. A magyar kormánypártokkal szemben az EPP-n belül egyes tagpártok, mindenekelőtt pedig a bajor CSU-t képviselő Manfred Weber frakcióvezető, által megfogalmazott kritikák egy, előbb a Fidesz felfüggesztésében, majd a pártcsaládból való önkéntes távozásában kulminálódó konfliktushullámot idézett elő. Ennek előzménye volt a 2019. februárban megjelenő Juncker-Soros plakátkampány, mely lépés teljesen kiverte a biztosítékot Brüsszelben, hisz nemcsak, hogy öt évvel azelőtt nem támogatták a magyarok a néppárti jelöltet, most már nyílt konfliktusba keveredtek vele.

Az ezt megelőzően számos, látszólag kibékíthetetlen konfliktust felülíró közös pártcsaládhoz való tartozás elvesztése egyúttal a CDU/CSU és a Fidesz/KDNP közötti pártkapcsolatok teljes felbomlását vonták maguk után. Különösen látványos volt a szakítás a CSU részéről, mely többek között a Fideszt tette felelőssé azért, hogy a Néppárt képviseletében végül nem Weber szállhatott harcba csúcsjelöltként az Európai Bizottság elnöki tisztségéért. Egy közös pártcsalád értelme és jelentősége igazán akkor derül ki számos külső megfigyelő számára, ha eltérő álláspontok alakulnak ki a politikacsinálás egyes területein. Amennyiben egy párt egy ilyen nagy, sikeres, befolyásos, valamint nagy múltú pártcsaládban foglal helyet és politizál, nagy mozgástérrel fog rendelkezni, illetve sok mindent „elnéznek” neki, alig kérdőjelezik meg a döntéseit, hisz a párton belüli szolidaritás nagyon fontos. Ennek az ellenkezője igaz ugyanakkor, ha máshol politizál az adott párt – ilyenkor minden egyes döntését górcső alá vesznek, még akkor is, ha azok egyébként szakmailag és politikailag vállalható lépések. Ha pedig – mint a Fidesz – olyan pártszövetségben ténykedik, mely egyrészt a Néppárt vezető szerepét kérdőjelezi meg a politikai jobboldalon, másrészt pedig „cordon sanitaire”, illetve a „Brandmauer” veszi körül, úgy teljes az elutasítás.

A konfliktus végül egy közel nyolc évig tartó „jégkorszakhoz” vezetett a magyar és bajor kormányzat között, amely egyúttal a magyar-bajor kormányközi vegyes bizottságok – korábban rendszeresen megtartott – üléseinek az elmaradását is maga után vonta. Mindez súlyos csapás volt egy olyan kapcsolatrendszer esetében, mely évezredes közös történelmi kapcsolatai révén számos kulturális, történelmi és gazdasági szállal kötődött Magyarországhoz. A magyarországi választások eredménye, a CSU-val egyetemben az Európai Parlamentben az EPP frakciójában helyet foglaló Tisza Párt győzelme és a bajor kereszténydemokraták mostani vezetésével korábban konfrontálódó Fidesz leváltása ugyanakkor megteremtette a lehetőséget a párbeszéd újbóli felvételéhez. A Tisza párt felismerte és saját javára fordította az európai pártpolitikai helyzetet, így növelve meg jelentősen önön maga és egyben Magyarország mozgásterét is. Nemcsak Brüsszelben, de Berlinben és Münchenben is most az az álláspont uralkodik, hogy Magyarország előtt minden kapu nyitva áll, egyúttal nincs olyan kérés, amelyet ne teljesítenének szívesen a magyar félnek. Ez már önmagában egy nagy siker.

Magyar és Söder közös sajtótájékoztatóján nem véletlenül ezen kapcsolatok fontosságán és egy új fejezet nyitásán volt a fő hangsúly. Söder egyenesen a „kis jégkorszak” lezárásáról beszélt, melyet különösen indokolttá tesznek a kiemelkedő gazdasági kapcsolatok. Ahogy a sajtótájékoztatón is elhangzott a német befektetések közel 30%-a Bajoroszágból érkezik, a kétoldalú kereskedelem éves forgalma pedig eléri a 6,4 milliárd eurót – ezzel a német tartományok közül Bajorország messze a legnagyobb kereskedelmi partnere Magyarországnak, miközben olyan globális piacokon is meghatározó bajor cégek működnek itt mint a BMW, az Audi, a Siemens, vagy a Knorr-Bremse. A közös kormányközi egyeztetések újraindításának átbeszélése mellett, nem véletlenül álltak a kutatás-fejlesztéssel, a gépjárműipar jövőjével, vagy a tudományos-kulturális együttműködéssel kapcsolatos kérdések a kétoldalú tárgyalások középpontjában. Előbbi esetében a gépjárműipar mellett kulcsszerep hárulhat a gyógyszer- és védelmi iparnak is. A tárgyalások során emellett szóba került magyar-bajor egyetemi együttműködés mélyítésének lehetősége is. Ebben fontos szerep várhat az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetemre (AUB) is. Az egyetemen – melyet 2001-ben hívta életre a magyar, bajor, baden-württembergi miniszterelnök, valamint az osztrák kormányfő – 2002 szeptembere óta zajlik a teljesen német nyelvű képzés az alapító felek közös fenntartása mellett.