Belpolitikai turbulenciák a nyári uborkaszezonban – avagy Friedrich Merz végnapjait láthatjuk?

De mi is történt?

Az a Jens Spahn hibázott most politikailag ismét nagyot, aki tavaly, röviddel az új, már Merz vezette kormány felállása után, azonban még a nyári szünet előtti utolsó szövetségi parlamenti üléshetén megzavarta a koalíciós harmóniát az alkotmánybíró választás elhalasztásával. Nevezetesen a kereszténydemokrata, katolikus és azonos nemű házasságban élő politikus most a német törvényi kiskaput kihasználva és saját pártjának álláspontját megkerülve lett édesapja egy béranya által kihordott gyermeknek.

A béranyaság Németországban – de különösen a Kereszténydemokrata Unión belül – ugyanis politikailag igencsak vitatott kérdés, jogilag pedig a béranyák közvetítése, valamint az orvosi közreműködés a béranyaságban tilos. Ezzel szemben az Egyesült Államok több államában az eljárás bizonyos feltételek mellett megengedett. Egy korábbi eset kapcsán még a Szövetségi Bíróság egy 2014-es ítéletében úgy döntött, hogy az Egyesült Államokban bírósági úton megállapított szülői jogot Németországban is el kell ismerni, ha a szülői jogot igénylők közül az egyik a gyermek genetikai szülője – Jens Spahnék esetében ez a politikus férje. Ugyanakkor, a politikus maga 2015-ben, mint az Unió-pártok akkori Bundestag frakciójának egészségpolitikai szóvivője a következő szavakkal ellenezte ennek az eljárásnak a legalizálását: „Meleg férfiként és keresztényként személyesen nagyon nehezen tudom elfogadni a béranyaság gondolatát. Ahhoz, hogy elfogadjam, hogy nem természetes úton leszek apa, nagy alázatosságra van szükség. Nem tudom, hogy képes vagyok-e erre.” Az továbbá, hogy a béranyaság a mai napig tiltott Németországban, jelentős részben Spahnnak is köszönhető. 2018 és 2021 között ugyanis Angela Merkel (CDU) korábbi szövetségi egészségügyi minisztereként az ő hatáskörébe tartozott a béranyaságot is szabályozó embrióvédelmi törvény. Ennek a rendelkezésnek a lazítására irányuló FDP-s kezdeményezést Spahn 2020-ban azonban elutasította, „elsősorban a gyermekek jólétének védelme” érdekében. Sőt, még idén februárban – Jens Spahn részvételével – a CDU a szövetségi kongresszusán a párt Női Szövetségének indítványára úgy határozott, hogy „Németországban maradjon továbbra is tilos a béranyaság – még az altruista modellek esetében is –, a visszaélések, a kizsákmányolás és az egészségügyi kockázatok megelőzése érdekében”. Ez utóbbi már csak azért is kifejezetten kellemetlen, mert akkor Spahn már pontosan tudta, hogy a béranya az USA-ban férjének gyermekével várandós és akkor sem tájékoztatott hivatalosan senkit. Érdekesség, hogy egy másik, a koronavírus-járvány idején a korlátozásokat kritizáló álláspontja miatt ismertté váló, viszont magasabb pozíciókat a CDU-n belül nem betöltő egészségügyi politikus, Hendrik Streeck is hasonlóan járt el 2023-ban. Az ő esetében a párt azonban arra hivatkozva, hogy Streeck sosem nyilatkozott ebben a témában, elnézőbb volt.

Bár Jens Spahn pár nappal a gyermek születése előtt informálta a kancellárt, Merz akkor azonban nem gondolta, hogy ebből még óriási felbolydulás lehet. Így csak három nappal a hír közzététele után a közvélemény és a CDU nyomására, kettős mércére hivatkozva kényszerítette rá Spahnt – már kármentésként –, hogy mondjon le az Unió-pártok frakcióvezetői tisztségéről. Azt azonban jól érzékelte a kancellár, hogy ez egy megfelelő momentum a már egyébként is tervezett személyzeti változtatásokra a kabinetében. Így Spahn helyére Thorsten Freit (CDU), a Szövetségi Kancellári Hivatal miniszterét jelölte, aki már a tavalyi Bundestag választások után is szóba került ennek a kiemelten fontos pozíciónak a betöltésére. A megüresedő posztjára a kancellár a jelenlegi szövetségi egészségügyi minisztert, Nina Warkent (CDU) helyezte, aki nemrégiben egy átfogó egészségbiztosítási reform első lépéseként egy tb-reformot indított útjára. Az ő területét a CDU főtitkára, Carsten Linnemann vette át, aki valamivel több mint egy évvel ezelőtt egy interjúban még pontosan a Szövetségi Egészségügyi Minisztériumot nevezve meg érvelt amellett, hogy nem vállalja olyan minisztérium vezetését, amelyhez szakmailag nem tud hozzátenni. Most azonban a kancellár kérésére, illetve feltehetően pártjának egyre romló támogatottságára és az őszi keletnémet tartományi parlamenti választásokra tekintettel elvállalta a felkérést. Ebben minden bizonnyal szerepet játszhat a felelősség elől való menekülés is, hiszen főtitkárként az ő feladati közé tartozik a választási kampányok menedzselése és sikerre vitele, ezek azonban a közvélemény-kutatások alapján nem sok jóval kecsegtetnek a CDU számára.

A további átszervezésbe azonban csúszott egy politikai és kommunikációs hiba, ami újból a kancellár kompetenciájának megkérdőjelezéséhez és vezetési stílusának kritikájához vezetett. Merz ugyanis a szövetségi közlekedési minisztert, Patrick Schniedert meneszteni akarta, helyére Fritz Güntzler (CDU) Bundestag-képviselőt, adó-szakértőt nézve ki. Utóbbi a felkérést először elvállalta, majd pár órával később mégis visszautasította a pozíciót. A visszautasítás azonban már akkor történt, miután a kancellár jelezte a miniszter felé elbocsátási szándékát és még egy sajtótájékoztatót is összehívtak másnapra, ahol az összes személyi változás bejelentésére készültek. A kialakult helyzetnek köszönhetően Merz a médiaeseményen nem tudta az összes cserét véglegesen bejelenteni, viszont ekkor már az a hír bejárta a német sajtót és közvéleményt, hogy Schnieder miniszterségének vége lesz. Erre reagálva a közlekedési miniszter két nappal Merz kellemetlenül sikerült sajtótájékoztatója után, július 26-án nyilvánosságra hozott írásban közölte Merzzel, hogy elbocsátását kéri azért, hogy tiszta víz kerüljön a pohárba és ezt a méltatlan szituációt lezárják.

Végül sikerült az ő helyére is találni pótlást Steffen Bilger (CDU) a CDU/CSU Bundestag frakciójának első ügyvezetőjének személyében, aki korábban kilenc éven keresztül ült a szövetségi parlament közlekedésügyi bizottságában, majd 2018 és 2021 között a most átvett minisztériumnak volt a parlamenti államtitkára. Ezen felül a kancellár és pártelnök még további államtitkári szintű, valamint párton belüli változtatásokat is eszközölt.

Ahol a kutya el van ásva

Az, hogy egy bizonyos idő eltelte után személyzeti átszervezések vannak egy kormányban még a stabilitást és a kiszámíthatóságot rendkívüli módon kedvelő Németországban is teljesen normális folyamat. Alapvetően Merz a mostani cserékkel új lendületet akart adni a kormányzati munkának és megjelenésnek, felmutatva, hogy képes a korrekcióra. Ezzel szemben a döntéseivel és a félresikerült közlekedési miniszter cserével olyan szinten lépett át a CDU Bundestag képviselőin és a tartományi szervezetein, hogy az végül saját hivatalába is kerülhet. A német belpolitikában ugyanis a tartományi pártszervezetek – például a föderális politikai berendezkedés miatt – rendkívül meghatározó alakító szerepet töltenek be, így érdemes az ő vezetőiket is a nagyobb volumenű elhatározások előtt bevonni az előkészítő és döntési folyamatokba, legalább részben mérlegelve és beépítve meglátásaikat és érdekeiket. A személyi döntéseknél a nemi proporcionalitáson túl – sőt azt jóval megelőzve, igazából a német újkori politikai történelem kezdetétől fogva – figyelembe kell venni a tartományi arányosságot is. Ez egyrészről azt jelenti, hogy minél nagyobb egy tartományi pártszervezet, annál több személlyel kellene jelen lennie hatalomra kerülés esetén a szövetségi kormány apparátusban és több delegáltat küldhet például a szövetségi pártkongresszusra. Másrészről viszont nem lehet a kisebb szervezeteket sem elhanyagolni, továbbá figyelni kell a kelet-nyugat felosztásra és arányokra is. Ezek azok az aranyszabályok és aprólékos munka, amit Friedrich Merz most sem végzett el sikeresen. Ezúttal azonban nagyobbat hibázva, mint eddig bármikor, magára haragítva így a legtöbb tartományi szervezetet, a Bundestag képviselőket és magát a párttagság jelentős részét. Mára már ezeknek a „politikacsinálási” hibáknak köszönhetően a saját képviselői és szavazói körében is kételkednek abban, hogy Merz egyáltalán képes-e a kancellári tisztség megfelelő betöltésére. Ez a szkepticizmus párosul Merz hitelességi válságával, ami rögtön a 2025 februári Bundestag-választások után az adósságfék részleges feladása nyomán kialakult. Akkor ugyanis a politikus a megnyert választás után teljesen szembement a kampányban képviselt több álláspontjával is (lsd. hitelfelvétel és adósságfék részleges feladása, kannabisz-legalizáció eltörlése, állampolgársági törvény teljes felülvizsgálata), óriási megrökönyödést okozva pártján belül. Összeségében ezzel a hitelvesztéssel, a korábbi kormányzásban elkövetett hibákkal, a „top-down” és impulzív kommunikációs stílusával – ami szintúgy már többször okozott fejtörést eddigi egyéves kancellársága alatt –, valamint a most, nem egy kikényszerített hiba által kialakult helyzettel a politikusnak sikerült magára haragítani nemcsak az ellenzéki pártokat vagy a német közvéleményt, de több szárnyát is a CDU-nak. Sőt leghangosabb kritikusai már azok lettek, akik korábban a leginkább támogatták.

Hogyan tovább?

Bár a személyzeti cseréknek a jelentős része megtörtént – néhány pozíció továbbra is betöltetlen –, és az Unió-pártok Bundestag-frakciója is tartott egy rendkívüli ülést július 29-én, megszakítva ezzel a képviselők szabadságát, amelyen azon túl, hogy Thorsten Freit frakcióvezetővé választották, a képviselők személyesen mondhatták el Merznek a vele szemben támasztott kritikájukat. Merz pozíciója így továbbra is inog, a CDU-s „palotaforradalom” pedig nagy mértékben függ a szeptember 6-i szász-anhalti, valamint a szeptember 20-i mecklenburg-elő-pomerániai és berlini tartományi parlamenti választások eredményeitől. Amennyiben ezeken a kereszténydemokraták a vártnál gyengébben szerepelnek (pld. Szász-Anhaltban abszolút többséget szerez az AfD, míg a CDU elveszíti korábbi első helyét, Mecklenburg-Elő-Pomerániában 10% alá esnek, Berlinben pedig elveszítik a miniszterelnöki hivatalt), amelyre a közvélemény-kutatások jelenlegi állása szerint minden esély megvan, akkor Merz sorsa a vártnál gyorsabban dőlhet el.

Egyrészről azért, mert a pártján és a frakción belül is felmerül a kérdés, hogy miért támogatnának és követnének továbbra is egy olyan kancellárt, esetleg saját meggyőződésükkel szembe menve, aki nem sikeres, cserébe már többször átlépett rajtuk. Emiatt – mint arra már korábban is volt példa az alkotmánybíró választás vagy a nyugdíjreform kapcsán – veszélybe kerülhet az a szűk 12 mandátumú többség, amivel jelenleg a CDU/CSU-SPD alkotta kormánykoalíció rendelkezik. Ezzel egyúttal a koalíciós társsal, az SPD-vel való tárgyalások során is gyengül Merz alkupozíciója, hiszen a szociáldemokraták nem lehetnek biztosak abban, hogy amit a kancellár megígért nekik, azt a frakciója teljesíteni is fogja. Ez pedig az ősz folyamán további nagy vitákat ígérő reformcsomagok tárgyalása során veszélyes lehet az együttműködés szempontjából. Ehhez adódik még hozzá Merz történelmi mélyponton tengődő népszerűségi mutatója a választók körében, ami abban is lecsapódik, hogy a tartományokban választási kampányt folytató CDU-s jelöltek nem kívánnak a kancellárral együtt mutatkozni, nehogy az tovább ártson az esélyeiknek.

Másrészt pedig azért, mert Friedrich Merz belső támogatók nélkül teljesen ki van szolgáltatva a tartományi CDU-s elnökök akaratának. Amennyiben közülük többen úgy döntenek, hogy már nincs meg a bizalmuk Merz irányába, akkor az Unió-pártok Bundestag-frakciójának tartományi csoportjain keresztül – és egy új kancellár-jelöltet felmutatva – szinte azonnal le tudják váltani Merzet. Erre az egyik esélyes személy Észak-Rajna-Vesztfália – a legnépesebb tartomány – CDU-s miniszterelnöke, Hendrik Wüst lehet. Nála kérdéses, hogy a CDU rossz szereplése esetén az őszi tartományi parlamenti választásokon, meg merné-e tenni ezt a lépést úgy, hogy saját tartományában 2027 tavaszán szintúgy új tartományi parlamentet választanak majd. Wüstöt, vagy épp Boris Rheint, Hessen CDU-s miniszterelnökét, a koalíciós társ SPD is támogatná nagy valószínűséggel, mivel mindketten elfogadottabbak a szociáldemokraták körében, mint Merz. Egy ilyen kancellárcseréről szóló forgatókönyv egyébként az SPD-nek is kedvezőbb forgatókönyv lehetne, mivel előrehozott választásokat – tekintettel a közvélemény-kutatási adatokra – ők sem szeretnének. A döntésbe természetesen a CDU testvérpártjának, a CSU-nak is van beleszólása. Jelenleg Markus Söder, a Keresztényszociális Unió elnöke és bajor miniszterelnök, az egyedüli, aki védelmébe vette a kancellárt. Neki alapvetően nem érdeke, hogy a CDU egy nálánál fiatalabb, népszerűbb és dinamikusabb politikust jelöljön kancellárnak. Legalábbis addig, amíg neki abból nem származik elegendő politikai haszna.

Döntő hetek

Így a következő hat hét sorsdöntő lesz Friedrich Merz számára. Ha valami csoda folytán a CDU a keletnémet tartományi parlamenti választásokon mégis a vártnál jobb eredményeket érne el, vagy hirtelen, a társadalom számára is érezhető gazdasági fellendülés kezdődne meg – amire nagyjából csak matematikai esély van –, illetve gyorsan és a CDU-s pozíciókat megfelelő mértékben tartalmazva sikerülne a koalíció előtt álló reformokat megtárgyalni, még lehet esélye Merznek a túlélésre. Ha viszont ezek közül egyik sem következik be, akkor szinte bizonyosággal kijelenthető, hogy Friedrich Merz napjai meg vannak számlálva és hogy nem lesz további három évig Németország kancellárja. A nyitott kérdés így inkább az marad, hogy ez előbb vagy utóbb történik-e meg, illetve, hogy belátja-e, ha érdemesebb távoznia, vagy megvárja, míg eltávolítják.