Szombaton a Német Szabaddemokrata Párt (FDP) szövetségi pártkongresszusán tartott szoros versengést hozó szavazáson végül a párt veteránnak mondható politikusát, Wolfgang Kubickit (74) választották meg új elnöknek a szavazatok közel 60%-ával. Ezzel egyértelmű győzelmet aratott a párt baloldali liberális szárnyához tartozó Marie-Agnes Strack-Zimmermannal (68) szemben.

 

Miután két héttel korábban az egyik jelölt visszalépett, sokáig úgy tűnt, Kubicki lesz az egyetlen induló; végül azonban riválisa közvetlenül a berlini Estrel Hotelben rendezett nagygyűlésen jelentette be indulását, ami nagy meglepetést okozott. Ez sokakban felidézte a német szociáldemokraták 1995 novemberében tartott, hírhedtté vált mannheimi pártkongresszusát, ahol egy váratlan jelölt, Oskar Lafontaine lépett színre, szólalt fel és győzedelmeskedett. A liberálisoknál azonban nem ismétlődött meg ez a forgatókönyv: Wolfgang Kubicki 390 szavazatot kapott, ellenfele pedig 259-et – ami ugyan vereség, mégis figyelemre méltó eredménynek tekinthető.

Hajdan a régi Szövetségi Köztársaság egyik legértékesebb politikai kincsének számító, egykor büszke FDP az utóbbi években több válságon is keresztülment. Az 1983-ig fennálló hárompártrendszerben még gyakran „a mérleg nyelvének” számított, sőt „királycsináló” szerepet töltött be, és hol a CDU/CSU-val, hol az SPD-vel lépett koalícióra. Jelentősége azonban fokozatosan csökkent a Zöldek, a PDS (később Baloldali Párt), valamint mindenekelőtt az Alternatíva Németországért (AfD) felemelkedésével. Az 1980-as és 1990-es évektől egészen a 2000-es évekig a polgári-konzervatív tábor részének tekintették, és számos kérdésben a CDU/CSU-tól jobbra helyezkedett el. A népszerűtlen jelzőlámpa-koalícióban való részvétele azonban végzetesnek bizonyult, mígnem a 2025-ös választásokon 4,3%-os eredménnyel végleg kiesett a német Bundestagból. Így a 2013 és 2017 közötti időszak után ismét parlamenten kívüli ellenzéki párttá vált – ami veszélyes tendencia.

Az FDP utolsó tölténye

A legutóbbi tartományi választásokon, Rajna-vidék-Pfalzban és Baden-Württembergben a párt nem tudott bejutni azoknak a délnyugat-német tartományoknak a parlamentjébe sem, amelyek korábban hagyományos bázisainak számítottak. Az FDP akkori elnöke, Dürr, ezek után az eredmények után pedig aligha maradhatott volna sokáig a helyén. A párt már csak hét tartományi parlamentben képviselteti magát, és csupán Szász-Anhaltban tagja a kormánykoalíciónak. Éppen ezért a szeptember 6-án esedékes tartományi választások előtt itt maradt még némi remény: Wolfgang Kubicki ugyanis különösen népszerű a keletnémet tartományi szervezetek körében. Világos és lényegre törő megszólalásai valódi újrakezdést hozhatnak, és új lendületet adhatnak a választási kampánynak.

Valójában az FDP-nek a baloldali liberális oldalon kevés esélye lenne új szavazókat szerezni; ezen a politikai térfélen ugyanis már így is nagy a verseny a Baloldali Párt, a Zöldek, az SPD és az egyre inkább balra tolódó CDU között. A kudarcot vallott Strack-Zimmermann pedig pontosan ebbe a sorba kívánta beilleszteni a liberálisokat. A politikai spektrum jobb oldalán ugyanakkor sok polgári szavazó idegenkedik attól, hogy az időnként túlzottan nyersnek ható AfD-re voksoljon. Éppen ezért az FDP valódi „alternatívává válhat az Alternatívával szemben”. A polgári táborban ugyanis továbbra is kézzelfogható a politikai képviselet hiánya.

Kubicki már meg is fogalmazott egy emlékezetes szlogent: célja egy „alternatíva a népi fronttal” (ezzel a Baloldali Pártra, a Zöldekre, az SPD-re és az Unió-pártokra utalt), valamint az „népies fronttal” (vagyis az AfD-vel) szemben. Wolfgang Kubicki így az FDP utolsó esélyének, szinte az utolsó töltényének tekinthető. Ha sikerül a közvélemény-kutatásokban az 5%-os parlamenti küszöb alatt vegetáló egykori sikertörténetet Magdeburgban célba juttatnia, akkor megvesztegethetetlen Don Quijoteként írhatja be magát a történelembe, és elhallgattathatja bírálóit. Ellenkező esetben azonban az FDP-re lassú, fokozatos hanyatlás várhat.