2026. május 18–20. között Prof. Dr. Hans-Christof Kraus a Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért meghívására egy turnén vett részt Magyarországon. A német történész Győrújbarát kulturális központjában, az MCC Kaposvári Képzési Központjában és a bonyhádi Evangélikus Gimnáziumban tartott előadást a német pártrendszer 1990 óta bekövetkezett változásairól, valamint a modern diktatúra kialakulásáról és annak fejlődéséről.

 

„Több európai ország pártrendszere jelenleg mélyreható változásokon megy keresztül" – ezekkel a szavakkal kezdte előadását Hans-Christof Kraus professzor, a Passaui Egyetem oktatója, amelyet a győrújbaráti Timaffy László Művelődési Házban (május 18.) és az MCC Kaposvári Képzési Központjában (május 19.) tartott. Az 1970-es évek végére lezajlott koncentrációs folyamatot – amelynek eredményeképpen csak a CDU/CSU és az SPD néppártok, valamint a kisebb FDP maradt talpon – töredezési folyamatok követték, amelyek már a Zöldek 1983-as Bundestagba való bejutásával elkezdődtek. A Demokratikus Szocializmus Pártja (PDS, 2005-től Die Linke) a keletnémet állampárt, az SED utódpártjaként szélsőbaloldali pozíciókat töltött be. A jobboldalon a 2013-ban alapított Alternatíva Németországnak, azaz az AfD-nek sikerült tartósan megvetnie a lábát ott, megszilárdítania magát ott, ahol korábbi jobboldali pártok – az NPD és a Republikánusok – hosszú távon nem tudtak gyökeret verni.

Az olyan új válságok és kihívások, mint a környezeti válság, az újraegyesítés következményeivel való elégedetlenség, illetve a Merkel-féle 2015-ös menekültpolitika táptalajul szolgált a Zöldek, a Die Linke és az AfD számára: ezek a pártok képesek voltak szavazói potenciált mozgósítani és betölteni a politikai rendszer képviseleti réseit. Általánosságban elmondható, hogy a szélsőséges erők a 2021-es szövetségi választások óta erősödőben vannak. A Die Linke-ből 2024-ben kivált Bündnis Sahra Wagenknecht (BSW) megjelenésével – amely végül nem jutott be a Bundestagba – a hét konszolidált pártra épülő új német pártrendszer egyelőre végleges formát öltött. Kraus kritikusan értékelte a német média azon tendenciáját, amely a CDU/CSU középpártokat az SPD-vel és a Zöldekkel közös „demokratikus közép" keretébe helyezi az AfD-vel szemben. Az előadást követő vitában – amelyben a Magyar-Német Intézet junior vendégoktatói, Dr. Antonia Baraniuk és Dr. Lasse Lassen is aktívan részt vettek – szóba került többek között az, hogy a véleményformálási folyamatok hogyan hatnak a németországi magyarok szavazói magatartására, illetve hogy az ukrajnai háborúhoz való viszonyulás milyen mértékben befolyásolja a német szavazókat. Kraus ebben a kérdésben egyértelműen az ukrajnai háborús erőfeszítések német támogatása mellett foglalt állást. A vita kiterjedt Kelet- és Nyugat-Németország eltérő attitűdjeire, valamint a különböző generációk háborúhoz való viszonyulásának különbségeire is.

Május 20-án Kraus a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium mintegy 50 diákja előtt tartott előadást „A modern diktatúra kialakulása és fejlődése" címmel. Előadásában rávilágított a modern és az antik diktatúra – az ókori görög türannisz, illetve a római rendkívüli diktatúra – közötti alapvető különbségekre, amelyek lényege, hogy a modern állam állandó hadsereggel, titkosszolgálattal, bürokratikus apparátussal és propagandaeszközökkel képes a társadalom egészét áthatni. Az első modern diktátornak Napóleont tekintette, aki a 19. század eleji Franciaországban hadseregre, titkosrendőrségre, személyi kultuszra és sajtócenzúrára épülő átfogó ellenőrzési rendszert épített ki. A 20. századdal kapcsolatban Kraus különbséget tett az autoriter rendszerek – mint Franco Spanyolországa vagy Tito Jugoszláviája – és a totalitárius diktatúrák között, amelyek közül kiemelten foglalkozott a szovjet kommunizmussal, az olasz fasizmussal és a német nemzetiszocializmussal. Ez utóbbiak egyrészt erőteljes vezérkultuszt ápoltak Sztálin, Mussolini és Hitler személye köré, másrészt „népi demokrácia" és „vezérdemokrácia" jelszavakkal, látszatparlamentekkel és népszavazásokkal demokratikus látszatot keltettek.

Végül Kraus a modern diktatúrák strukturális gyengeségeire mutatott rá, amelyek szerinte törvényszerűen hozzájárulnak azok bukásához. A hatalom egyetlen vezérre vagy szűk belső körre való összpontosítása – a demokratikus rendszerekre jellemző természetes hatalomváltás hiányában – hosszú távon a rendszer elöregedéséhez és megmerevedéséhez vezet. A gazdaságilag sikeres diktatúrák paradox módon saját alapjukat ássák alá: az életkörülmények javulásával megszűnik az a rendkívüli állapot, amelyre legitimitásukat alapozták, a növekvő jólét pedig elkerülhetetlenül nagyobb politikai részvétel iránti igényt szül. Hosszú távon a demokrácia bizonyul életképesebbnek, hiszen belső korrekciós mechanizmusai és a hatalomváltás lehetősége rugalmasságot biztosítanak számára – szemben a diktatúrákkal, amelyek mind programjukat, mind vezető embereiket tekintve lényegesen merevebben működnek.

Kraus előadókörútja során felkereste Győrt, Tihanyt és Szekszárdot is, ahol helyi közéleti személyiségekkel – köztük a magyarországi német kisebbség képviselőivel – találkozott.