Az eset a magyar-német kapcsolatokra is hatással van. Míg Berlinben a Baloldali Párt és a Zöldek egy brutális bűnelkövetőt áldozatként próbálnak beállítani, Budapest világossá teszi, hogy a Duna menti köztársaságban a jogállamiság a baloldali szélsőségesekre is ugyanúgy vonatkozik.

 

2025. július közepén Johann Wadephul (CDU) német külügyminiszter bejelentette, hogy Budapestre kíván utazni, hogy a magyar kormánnyal egy Magyarországon büntetőeljárás alatt álló vádlott fogvatartási körülményeiről tárgyaljon. Bár a magyarok alapvetően örülnek minden németországi látogatónak, Wadephullal inkább a magyar-német kapcsolatok jövőjéről beszélnének – különös tekintettel arra, hogy Németország részéről évek óta olyan kritikák fogalmazódnak meg a magyar politikával kapcsolatban, amelyek gyakran bizonyultak tévesnek, és inkább a német belpolitikai vitákról árulkodnak. Ehelyett a magas rangú látogatás csupán egy bűncselekménnyel vádolt személy kedvezőbb börtönkörülményeinek megteremtését kívánja elérni. Márpedig mindez megköveteli nemcsak a történelmi háttér, hanem Maja T., a vádlott által elkövetett tett konkrét körülményeinek bemutatását is.

Történelmi háttér

A Magyarország és Németország közötti történelmi kötelék több mint ezer évre nyúlik vissza. Magyarország ezenfelül közvetett módon a német nyelvi, kulturális és civilizációs térség részét képezte. Mindez kiegészül azzal, hogy a két ország a 955-ös augsburgi csata óta egyszer sem keveredett egymással fegyveres konfliktusba. Amikor 1945. február 11-én, a második világháború végén német és magyar csapatok, valamint civilek megkísérelték a kitörést Buda várának ellenséges, szovjet ostromgyűrűjéből, több mint 24 000 ember vesztette életét, és végül mindössze mintegy 800 főnek sikerült elérnie a német arcvonalat.

Ez a nap a magyar-német sorsközösség történetének részévé vált, amelyre azóta is sokféleképpen emlékeznek. A szélsőjobboldali csoportok ugyan rendszerint felvonulásokat szerveznek a „Becsület Napjára”, ám a magyarok túlnyomó többsége méltósággal, békésen és politikai értelmezésektől mentesen ápolta az esemény emlékezetét; ezzel tudatosan akadályozva azt is, hogy az emléknapot néhány nemzetiszocialista nosztalgiázó kisajátítsa. Inkább egyfajta nemzeti gyásznapként kívánták kezelni a történteket.

Ellentétben azonban a baloldali radikálisokkal, itt még a legszélsőségesebb jobboldali csoportok is képesek voltak erőszak alkalmazása nélkül emlékezni. Ennek ellenére a német szélsőbaloldali erők szemében egyre inkább szálkát jelentett, hogy egy látszólag „jobboldali eseménnyel” – amit a történészek többsége korántsem tart annak, hiszen az 1945. február 11-i kitörési kísérlet nem politikai-ideológiai összecsapás volt – évtizedek múltán is foglalkoznak. Ráadásul épp az „autokratikusnak” bélyegzett Magyarországon maradt fenn ez az emlékezet, amit sokan olcsó bizonyítéknak tekintenek a magyar kormány állítólagos tekintélyelvűségére. Pedig korábbi baloldali kormányok idején is ugyanúgy tartottak február 11-i megemlékezéseket, csak mindez nem egészen illik a jelenleg divatos narratívába.

A német sajtó ugyanakkor többnyire szívesen elhallgatja, hogy Orbán Viktor kormánya semmilyen módon nem támogatja a jobboldali szélsőségeket, sőt, élesen elhatárolódik tőlük. Magyarországon, ami az antiszemitizmust illeti, kőkemény zérótolerancia jellemző, a zsidó közösségek reneszánszukat élik, és saját állításuk szerint az ország Európa egyik legbiztonságosabb helyének számít. A mindennemű erőszakot elutasító kormányzati politika nemcsak a bűnözési mutatók drasztikus csökkenéséhez vezetett, de ma már Magyarországon gyakorlatilag ismeretlen a politikai radikalizmus erőszakos formája, sőt a muszlim fanatizmus is.

Az pedig, hogy ez a békés Magyarország mégis a német szélsőbaloldal erőszakos akcióinak célpontjává vált, sokat elárul a német valóságról. 2023 februárjában azonban kifejezetten ezzel a szándékkal érkeztek Németországból szélsőbaloldali csoportok – a sajtó „Hammerbande”, azaz „Kalapácsbanda” néven emlegette őket –, és legalább négy budapesti helyszínen, az előzetesen kitervelteknek megfelelően, kalapácsokkal és vascsövekkel véletlenszerűen támadtak olyan járókelőkre, akiket a külső jegyeik alapján szélsőjobboldalinak véltek. A támadásokat csoportosan követték el, és az áldozatokat akkor sem hagyták békén, amikor azok már a földön feküdtek.

A vádirat

A támadók a tett elkövetése után azonnal megpróbáltak külföldre szökni, hogy elkerüljék a büntetőeljárást, ám néhányuk még Magyarországon elfogásra került. Lehet, hogy Németországban sikeresen bujkálhattak volna, ám Magyarország a kiadatásukért folyamodott.

Míg az egyik gyanúsítottat – mivel vele szemben Németországban már folyamatban volt egy büntetőeljárás – a német hatóságok nem adták ki Magyarországnak, addig a 22 éves Simeon T. esetében másképp jártak el. A vádirat szerint Simeon T. mind a négy támadásban részt vett, a vád pedig súlyos testi sértés és bűnszervezetben való részvétel. Németországban valószínűleg mindez kiegészült volna a gyilkossági kísérlet vádjával is, mivel az áldozatokat alattomos módon, hátulról támadták meg az elkövetők.

2024. június 28-án így T.-t Magyarországra szállították, miután egy nappal korábban a Berlini Kamarai Törvényszék és a Német Szövetségi Bíróság is elutasította a kiadatás elleni fellebbezést. Másnap reggel azonban a Német Alkotmánybíróság ideiglenes jogvédelem keretében megálljt parancsolt a kiadatásnak, majd 2025 februárjában érdemi döntésében kimondta: a Berlini Kamarai Törvényszéknek alaposabban kellett volna megvizsgálnia a magyarországi fogvatartási körülményeket. Csakhogy T. ekkorra – 2024. június 28-án – már magyar földön tartózkodott, így az alkotmánybírósági döntés utólagosnak bizonyult.

A Budapesten – jelenleg is – folyamatban lévő büntetőperben a vádlott visszautasította a vádpontokat, és inkább egy politikai nyilatkozatot olvasott fel, amelyben nemcsak a fogvatartási körülményeket bírálta, hanem általánosságban a magyar jogállamiság és az ország politikai helyzetének állapotát is. Magyarországon azonban a jogállamiság mindenkire egyformán vonatkozik, így aki másokat T.-hez hasonló módon támad meg, annak számolnia kell a következményekkel. Úgy tűnik azonban, hogy ezzel a tettesek nem számoltak, sőt túlzottan is biztonságban érezték magukat a saját „védett köreikben”.

A bűncselekmény politikai üggyé válik

Politikai töltetet akkor kapott az ügy, amikor a német Baloldali Párt (Die Linke) politikusai meglátogatták a jelenleg már Maja T. néven ismert személyt a budapesti büntetés-végrehajtási intézetben, és jajveszékelésbe kezdtek. A látogatás során azonban nem a kegyetlen és embertelen támadás borzalmai kerültek középpontba, hanem kizárólag az, hogy a börtönkörülmények nem felelnek meg Maja T. elvárásainak. Maja T. azóta queer és nembináris identitású személyként határozza meg magát, ezért magánzárkában tartják fogva, ami szerinte egyenlő a méltatlan bánásmóddal.

A valóság azonban éppen ennek az ellenkezője: az elkülönítés elsődlegesen Maja T. testi épségét hivatott védeni a többi fogvatartottal szemben. A magyar jogszemlélet ugyanis azt a tudományos biológiai álláspontot követi, miszerint csak férfi és nő létezik. Maja T., aki nőnek adja ki magát, Simeon T.-ként született, és a magyar jog szerint férfinak minősül; egy férfi börtönben viszont nem lehetne garantálni a testi épségét. Ugyanakkor Magyarországon a nőként azonosuló férfiakat nem helyezik női börtönbe – elsősorban a női fogvatartottak védelme érdekében.

Mindezek az egyértelmű tények mégis eltorzulnak a politikai értelmezésben. 2025. június 28-án, a kiadatás első évfordulóján a német Zöldek két politikusa, Katrin Göring-Eckardt (Bundestag-képviselő) és Daniel Freund (EP-képviselő) Budapestre látogatott, hogy személyesen is találkozzon a transz személlyel. Ismételten elhangzottak a súlyos vádak a magyar kormánnyal szemben, és követelték, hogy Maja T.-t mielőbb szállítsák vissza Németországba. A magyar fél azonban ezt határozottan elutasítja. Időközben Maja T. éhségsztrájkba kezdett, amellyel azóta felhagyott, miután egy dél-magyarországi börtönkórházba szállították.

Maja T. ügye szinte minden olyan érzékeny területet és félreértést lefed, amely a jelenlegi magyar-német viszonyrendszert terheli, és egyben látleletet is ad a német társadalom aktuális állapotáról. A német politika ugyanis olyan vádakkal dobálózik, amelyek sokat elárulnak Németország belső világáról, hiszen már maga az ügy kiindulópontja – az ún. „Becsület Napja”, 1945. február 11. – sem létezhetne a nemzetiszocializmus és az azt követő szovjet megszállás nélkül.

Sok magyar számára az is felfoghatatlannak számít, hogy Németországban egyre inkább elharapózni látszik az erőszakos baloldali radikalizmus, amely – a német politika hallgatólagos beleegyezésével – ezt az erőszakot olyan országokba exportálja, amelyek alapvetően békések és érintetlenek ettől a jelenségtől. Az, hogy Németországban alig történik fellépés a szélsőbaloldali zavarkeltők ellen, sőt, még politikai támogatást is kapnak, sokatmondó, és Magyarország szemszögéből Németországot meglehetősen kedvezőtlen színben tünteti fel. Az a követelés, hogy a magyar kormánynak mindenképpen tennie kellene valamit Maja T. érdekében, különösen abszurdnak tűnik, tekintve, hogy Magyarországon a hatalmi ágak szétválasztása világosan megvalósul, és mindez tekintéllyel is bír.

Rokonszenv egy szélsőséges iránt

Már a bírósági tárgyalás megkezdését követően erőszakos támadás érte a berlini Magyar Kulturális Központot az Antifa részéről. Magyarországon nincs jelen a baloldali radikalizmus, és az ország ezen a jövőben sem kíván változtatni. A magyar jogszabályoknak megfelelően a bűnelkövetőknek – politikai meggyőződésüktől vagy szexuális identitásuktól függetlenül – felelősséget kell vállalniuk tetteikért. Erre Maja T. esetében is lehetőség nyílna, feltéve, hogy a német politika nem használja ki az ügyet arra, hogy minden tárgyi alapot nélkülözve még nagyobb politikai nyomást gyakoroljon Magyarországra – pusztán azért, hogy eleget tegyen egy radikális kisebbség követeléseinek. 2025. július 13-án, vasárnap az Antifa egy nagyszabású szolidaritási tüntetést szervezett a berlini Alexanderplatzon, és sátrakat vert a német külügyminisztérium épülete előtt. Nem beszélve arról, hogy a német nagyvárosok utcáin lépten-nyomon „Free Maja” feliratokba botlik az ember.

Maja T. olasz tettestársa, – az eredetileg tanári végzettséggel rendelkező – Ilaria Salis, aki szintén részt vett az erőszakos támadásokban, az olasz Zöldek európai parlamenti listáján indult a 2024. június 9-i választásokon, és ezt követően képviselővé is választották. Öt nappal később a magyar hatóságok emiatt kénytelenek voltak szabadon engedni Salist. Azóta nem sikerült elérni, hogy az EP megvonja tőle mentelmi jogát, sőt, már tekintélyes fizetéssel és képviselői státusszal felvértezve, rendszeresen támadhatja a magyar kormányt – állítólagos jogállamisági hiányosságokra hivatkozva. Ez a hozzáállás azonban meglehetősen sajátos felfogásról tanúskodik, ami a jogállamiságot és az európai értékeket illeti, hiszen olyan Antifa-aktivisták, akiket súlyos testi sértés vádja terhel, immár képviselőként prédikálnak demokráciáról és emberi jogokról.

Talán ez az ügy arra is késztethet sokakat, hogy elgondolkodjanak: nemcsak a Magyarországgal szemben megfogalmazott vádak – a jogállamiság és a demokrácia állítólagos hiányáról – állnak távol a valóságtól, hanem más, gyakran bírált társadalmi jelenségek megítélése is félrevezető lehet.